Én is hosszas fórum olvasgatás után rendeltem meg a terméket, mert a tamponból elegem lett (annyi rosszat olvastam róla meg a nőgyógyász is lebeszélt róla), a betéttől viszont megőrültem, zavart az állandó szag, akármelyiket vettem, a bugyim is mindig összevéreztem, szóval megörültem nagyon ennek a kehelynek. Hogy melyiket válasszam, abban bizonytalan voltam, végül ennél maradtam, de nem tudom hogy jól választottam-e. 3 gyereket szültem már természetes úton és ráaádásul nem vagyok kis termetű, szóval a méret adott volt. A keménységet illetően vannak aggályaim. A felhelyezése meglepően könnyen ment, már az első alkalommal sikerült, raktam be tisztasági betétet, de semmi szivárgás nem volt. A szárából sokat kellett levágnom, mert nagyon zavart ott ameddig kiér… mindig érzem. Próbáltam emiatt feljebb rakni, de akkor olyan iszonyú fájdalmaim lettek pár óra múlva, hogy még a kivétel is fájdalmas volt. A szárát már szinte tövig levágtam, de még így is érzem és olyan mintha az egész tölcsért érezném bent. Azt mondják teljesen észrevétlennek kell lenni, de nem tudom hogy rossz helyre rakom vagy túl kemény nekem ez a classic típus, de én érzem hogy bent van. Szerintetek mi lehet a baj? Ha ez megszűnik, akkor a fellegekben fogok járni, mert mennyei, hogy se bűzös tampon, se bűzös betét, a fehérnemű tiszta marad.

Köszi, Nati